Újhold a Kosban

Újhold a Kosban

2021.04.12. 04.30

Az asztrológiai év (mely március 20-án kezdődött) első Újholdja. Az Újhold a szándék kinyilvánításáról és a magok elvetéséről szól. Az év első Újholdja pedig nem másnak az ideje, mint az előttünk álló 1 évre meghatározzuk, mi az amit szeretnénk, hogy szárba szökkenjen és a világunkban megjelenjen.

A Kos csillagjegy a zodiákus első jegye, az energiák hirtelen és gyorsan kifelé áramlása, ebből kifolyólag az aktivitás, a cselekvés, aktívan tenni valamiért kerülnek fókuszba. Tüzes energia, mely a tovább indulásról a vágyaink felé és a félelmeink, korlátaink meghaladásáról szól. A tűz transzformatív ereje segít továbblépni és kilépni a stagnáló helyzetekből, szituációkból érzésekből.Most, amikor a hátunk mögé pillantva a régi világunk éppen omlik össze, mondhatnám, hogy ne nézz vissza se…De azért bárki bármit is mond fáj…Fáj belegondolni, abba a sok mindenbe, ami odaveszett. Lassan lecsupaszítanak minket teljesen. De a háborúnak egyszer vége kell legyen, fel kell állni és a romokból újra fel kell építeni az Életet.
Az Új év első Újholdja ebben ad most támogatást:

1. Tervezz!
Hogyan képzeled el az elkövetkezendő 1 évet? Mit szeretnél? Tudom, hogy nehéz, mert minden bizonytalan, de mégis. Mi az ami a szíved legnagyobb vágya? Ha nem lennének korlátok, ha nincs visszatartó erő, akkor mi az, ami boldoggá tenne? Milyen életet képzelsz el magadnak? Most, hogy sok sallangtól megszabadultunk, talán könnyebb a szívünkből kívánni. Bátran írj le mindent, ami benned van, ezáltal kinyilvánítod a szándékod. Én is meg fogom tenni, minden Újholdkor megteszem. Teremtsünk együtt egy jobb világot.

2. Kezdj el aktívan tenni!
A tél visszahúzódása után, itt az idő, hogy előbújjunk és aktivizáljuk magunkat. Nem kell nagy dolgokra gondolni, és nem is kell egyből átesni a ló túloldalára és megszakadni. Haladjunk szépen, lassan, tudatosan. Jó, ha tudunk kicsit kertészkedni, tenni-venni a természetben, de ha nagyobb projekt pl. házátalakítás, renoválások, festés terveztünk, akkor azokat is lassan kezdjük el megvalósítani.

3. Mozdulj meg!
A Kos egy nagyon aktív jegy, így mindenféle sporttevékenység, ami lendületesebb most nagyon jól tud esni. Ha kijöttél a formádból, most újra felveheted a ritmust. Fuss, kerékpározz, kirándulj, gyalogolj lendületesen, de akár ugrálókötelezhetsz is. 😊 Válaszd, ami jól esik és mozdulj meg, mozgasd át a letapadt izmokat, pörgesd fel az egész rendszeredet engedd, hogy az energia újra utat találhasson magának a tested minden pontjába.

Az olajok üzenete:

Nem könnyű 3as kérte magát színre, ezúttal. Meglepődtem. Ennyire nagy a baj? Próbálom a lehető legkevesebbet beengedni, de még így is sok felesleges dolog szűrődik át, és hagy lenyomatot bennem. Úgysem tudnám teljesen kivonni magam mindenből. A gyerekek, a munkahely, a szüleim…És a sok ellentmondó információ…De kitartok a saját napi szintű gyakorlásom mellett, és tisztítom magam a módszereimmel. Ha nem is tudok róla a tudatos elmémmel, érezni lehet, hogy nehéz és súlyos energiák gyűlnek körülöttünk, melyeket folytonos elengedéssel, megadással, megengedéssel, belegyezéssel, a tudatos akarás és kontroll átengedésével kell magunkon átengednünk.

Egy ugyanazon dolog három aspektusa: Árnyék-Fény és a kivezető erő. Megadás-Megengedés-Áramlás. Minden itt van készen, csak engedjük, hogy történjen, aminek történnie kell.

Aroborvitae – A megadás olaja
Földelődni, áramolni és bízni. Tartsunk ki. “Keep up and you will kept up.” Tarts ki és meg leszel tartva.
A kundalini jógában , mikor egy kriyát/gyakorlatsort végzel/ és egy bizonyos gyakorlat elvisz téged a végpontodba, és úgy érzed már nem bírod tovább, akkor általában ellenállásba ütközöl, valami merev ragaszkodáshoz…Ilyenkor nem szabad letenni a kezed, nem szabad abbahagyni a mozdulatot. Csak tarts ki és meg leszel tartva. Csak add át magad a folyamataidnak, ne állj ellen. Egyszer csak átkattan valami, és hirtelen megkönnyebbülsz. Isten a kegyelmében részesít és megtart a tenyerén. Csodálatos érzés. Tartsunk ki most is. Bízzunk, hogy Isten megtart minket a tenyerén. De ne kapálódzunk, ne ágáljunk és ne álljunk ellen. Mert akkor fájni fog, mert akkor úgy érezzük elsüllyedünk és maga alá temetnek a hullámok. Feküdjünk fel a hullámokra és hagyjuk, hogy vigyenek amerre csak akarnak. Csak áramoljunk. Tudjuk és bízzunk benne, hogy a végkimenetel jó lesz.
Ez a megadás, az Istenibe vetett feltétlen hit és bizalom, az Arborvitae legnagyobb ajándéka. A megtartó ereje, amibe kapaszkodhatunk akár utolsó hajszál gyanánt. Amikor már semmi sincs és minden összeomlani látszik körülöttünk.
Mélyeket lélegezve belőle, talpainkon, tenyerünkön használjuk és emlékezzünk: Tarts ki és meg leszel tartva.

Ciprus- A változások olaja
Én elhiszem, hogy uncsi már mindig csak a Ciprusról olvasni…😅Néha nekem is. Írhatnék másról is, sőt már alig várom, hogy másról is írhassak… De úgy tűnik egyenlőre abban nincs változás, hogy meg kell barátkoznunk a változással. Bele kell puhuljunk, bele kell simulnunk az új helyzetekbe. Együtt kell áramolnunk az élettel. Az egyik nap ezt mondják ez a jó, a másik nap az ellenkezőjét, már az a jó. Biztosat senki sem tud, néha csak pár napunk vagy óránk van alkalmazkodni az új „rendhez”. No, mi ez, ha nem kihívás. Ezt is lehet tanulni egyébként, sőt kell is. És ebben csak ismételni tudom magam, ebben az új, picit fémesebb, zordabb világban, az fog tudni helytállni, aki tud alkalmazkodni Mindenhez és Bármihez. Az fog túlélni, az nem fog eltörni. Ehhez a Ciprust szegődött társul mellénk…Használjátok, szeressétek, van mit elengedni és van minek búcsút mondani is. Ebben is segítségünkre van, hiszen ő a kapu őre. Ő az átmenetek olaja. Szokások, helyzetek, emberek, szeretteink…Sok-sok nehéz és fájdalmas teher. A félelmek mellett a kollektívban erősen jelen van már a gyász is. Oldjuk a ciprussal, mehessen aminek mennie kell. Nincs más út, most ezen keresztül kell és fogunk menni.

Wintergreen – A megengedés olaja
Egy viszonylag keveset emlegetett olaj. De most szót kért ő is. Itt a nagy akarásba, erőlködésbe, megmondásba. Ki tudja jobban? Mindenki és senki. Kinek van igaza? Mindenkinek és senkinek. Miért akarjuk erőnek erejével befolyásolni a dolgok menetét és a történet alakulását? Miért megyünk fejvesztve az egyik irányba, mikor hat lóval vontatnak éppen a másikba? A Wintergreen árnyék olaj, a kontrollálás, az élet menetének erőszakkal történő befolyásolásakor tud beavatkozni és az ehhez kapcsolódó árnyékrészeinken dolgozni. Amikor megszállottak leszünk, amikor nem látjuk a fától az erdőt. Amikor csak akarunk és akarunk, de közben annyira gyengék vagyunk, mert rettegünk és fogalmunk sincs, hogy amit csinálunk az hosszútávon jó lesz-e vagy sem. A Wintergreen segít egy konstruktívabb szemléletmódba kerülni. Belső erőt ad, képessé tesz arra, hogy megengedjük a dolgokat és ne akarjuk. Hogy hagyjuk, hogy a dolgok hozzánk jöjjenek el és ne mi menjünk el a dolgokhoz. Ez persze feltételez némi nyitottságot, belső tartást és mély bizalmat. Gyomor és köldök tájékon, öv szerűen körbe a felsőtesten, a harmadik csakra területét vonjuk be vele, és kérjük a segítségét.Együtt dolgozva a Wintergreen az Arborvitae-vel a fény és árnyék oldalát is megérintik a kontrolllás, akarás, akaratosság témáinak. A ciprus pedig körbeöleli, körbefonja őket. Csodás hármas, egy áldás így együtt. Csak nehéz időkre, csak, amikor vágni lehet a sűrű energiákat. Csak, ha túlélésre kell valami, csak ha túl akarsz jutni a nehezén.

Szeretettel: Bea

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin

Vélemény, hozzászólás?

×

Cart