Trinity – Szentháromság – Hármak ereje

Trinity – Szentháromság – Hármak ereje

Tömjén – Mirha – Vetiver
Ég – Föld – Ember
Bölcsesség – Táplálás – Iránymutatás

Ki ne szeretne maga mellé olyan védelmi erőket, amik kísérik minden lépését, vezetik és egyengetik útját,úgy, hogy sugallatokat, kap, felismerések áramlanak rajta keresztül, mindig tudja mit kell tennie, mondania, melyik a helyes irány?
Ki ne szeretne az életébe olyan erőket, amik iránymutatással szolgálnak, ha a tudatos elme már csődöt mondott?
Mindenki vágyik olyan segítséget, amire számíthat a bajban, támasz a nehéz időkben és mentsvár a hétköznapok bizonytalanságai közepette.

Egy olyan hármast hoztam most nektek, amely a fentieket bizony mind tudja.

Ez a formula most érkezett meg hozzám, egy nagyon mély hétvégi elvonulás közben, ahová rendszeresen járok tanulni és fejlődni, és most is transzformatív és egyben megváltó élményeken mentem keresztül általa. Itt érzem a késztetést, ami addig nem hagy nyugodni, míg le nem írom, meg nem osztom.
Hát elhoztam most nektek ezt a hármast, amit a Trinity nevet kapta. Ez a három olaj, így ebben a formában alkalmazva az emberi testben való létezésünk fájdalmát és a hiányérzetet, mely az egységtől való elválasztottságból ered, hivatott enyhíteni. Mindamellett egy olyan energetikai védelmi rendszer, ami testi-lelki és szellemi szinten is gyógyít. Megadja számunkra azt, ami segít felülemelkednünk azokon a dolgokon, amit itt emberként a Föld bolygón át kell élnünk. Megadja számunkra minden szinten azt, amire vágyunk. Biztonságot, iránymutatást, szilárd alapokat, táplálást, gyógyulást, gyengédséget, bölcsességet, védelmet, felszabadultságot és folyamatos kapcsolódást az Isteni önvalónkkal. Összekapcsolja az eget és a földet bennünk, hogy meg tudjuk tapasztalni a saját végtelenségünket.Az érzelmi traumákat, töréseket, sebeket segít felszínre hozni és begyógyítani. A saját önszabotáló folyamatinknak gátat szab, hogy el tudjunk indulni a felismeréseken át a teljes gyógyulásig. Ha magadon viseled ezt a hármas egységet, úgy kell elképzelni, mint amikor három különböző tengelyen mozgó pont egy vonalba ér és együttállásba kerülnek. Minden klappol, minden a helyére kerül és minden értelmet nyer. Egy tengelyen áll az Ég a Föld és az Ember, a bennük lévő ragyogást pedig egy egyenes fényív köti össze. Ezen a fényíven akadálytalanul áramlik az energia, a tudás, a bölcsesség. Ha beleállsz ebbe a tengelybe meg fognak hozzád érkezni a dolgok. Nem kell sehová sem menned. Megtapasztalhatod általuk a nyugalmat, bizonyosságot és az egységet.

Így használd a Trinity formulát magadon:
– A tömjén az Isteni atya minősége, AZ ÉG. Cseppents egy cseppet a fejed tetejére (Sahasrara)
– A mirha az Isteni anya minősége, Az EMBER. Cseppentsd a tenyeredbe és kend az alhas területére.(Svadisthana)
– A vetiver a megtestesült jelenlét. A FÖLD. Oszlass el 1-1 cseppet a talpaidon.( Earth Star)

Használd 40 napig minden nap, hogy kiépülhessen benned ez az új útvonal, és felülíródhassanak a régi rossz beidegződések.

Szeretettel tettem eleget a kérésnek és osztottam meg veletek, kérlek, ha tetszett, vidd hírét, hogy még sok-sok mindenkinek segíthessen.

Szeretettel: Bea

Vélemény, hozzászólás?

×

Cart