Merkúr retrográd a Vízöntőben

Merkúr retrográd a Vízöntőben

Merkúr retrográd

2021. január 30. – február 20.

2021 első Merkúr retrográdja január 30-tól február 20-ig tart.

Erről az időszakról általánosságban ebben az írásomban találhattok még fontos információkat:https://www.facebook.com/…/a.135028498…/155373249353397/

A Merkúr a legbelső és leggyorsabb bolygó a Naprendszerben. Retrográdba fordul évente átlagosan 3x. Ami különlegessé teszi ezt a mostanit, hogy a Vízöntő jegyében teszi, ami egy levegő jegy. A Merkúr is levegő uralkodójú így az hogy egy levegő jegyben hátrál még inkább felerősíti a hatását.

Mivel a Merkúr felelős a gondolkodásunkért, kommunikációnkért, ideértve a telekommunikációt, internetet is, a közlekedést és a szállítmányozást, így ezeken a területeken tapasztalhatunk gátlást és fennakadásokat.

Amit érdemes még ezzel az időszakkal kapcsolatban tudatosítani magunkban, hogy ha bármilyen nehezítést és a fenti témákkal kapcsolatosan felmerül, akkor ne önigazolásra használjuk, hogy persze hiszen: “Retrográd a Merkúr!” És mindennek ez az oka. Nagyon jó alkalom az önreflexióra, hogy megnézzük bennünk hol vannak ezek a gátlások, és hogy belőlünk mit váltanak ki ezek a helyzetek. Ha különösen megvisel minket ez a három hét, akkor tudhatjuk, hogy ezeken a területeken van még hová fejlődnünk. Érdemes tehát megvizsgálni a helyzetet és konstruktívan hozzáállni, hogy mi mit tudunk tenni adott esetben, hogyan milyen irányban változzunk, hogy legközelebb ne kelljen átélnünk. Nem árt elégszer ismételni: AHHOZ, HOGY A VILÁG VÁLTOZZON KÖRÜLÖTTÜNK, ELŐSZÖR NEKÜNK KELL VÁLTOZNUNK.

Ha összezavarodottnak érezzük magunkat, mentális ködöt tapasztalunk, a fókusz és a tiszta gondolatok híján vagyunk, akkor az most emiatt is lehet fokozottabb.

Minden esetben, ha a Merkúr bolygó hátrál, különösen ha azt egy levegő jegyben teszi akkor keményebben kell dolgoznunk az elménk azon részén, ami percenként több száz gondolattal is képes ellátni minket. Ha elkezdenénk belepörgetni magunkat szituációkba, meg nem történt általunk gyártott képzelgésekbe, önkorlátozó hiedelmeinkbe, akkor érdemes azt tudatosan megfigyelni, hiszen nem ok nélkül jött fel a gondolat, ami fontos és szükséges azt tartsuk meg és vizsgáljuk felül, ami pedig felesleges sallang azt engedjük útjára.

Az, hogy az intellektuális elme nincs most a toppon ebben az időszakban előnyére válhat az intuícióknak. Ezért fokozzuk a meditációban eltöltött időt, a csöndet és a nyugalmat keressük, amikor kapcsolódhatunk belső bölcsességünkkel. Észre vehetjük, hogy az új meglátások, inspirációk könnyebben érkeznek, de ehhez meg kell teremtenünk a teret.

A Vízöntő jegyben való hátrálása adja a speciális ízt, ami pedig a kapcsolatainkra, azon belül is a legközvetlenebbekre fog most még egy extra nyomást helyezni.
Apró összezördülések, civakodások egymás mellett elbeszélések félreértések most sűrűbben fordulhatnak elő. Inkább mondjuk el türelmesen még egyszer és ne akarjuk mindenáron keresztülvinni az igazunkat. Ez most nem fog menni. Mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnénk.Előjöhetnek olyan régi, múltbéli sérelmek és fájdalmak a tudatalattinkból, amiket generációkon át cipelünk magunkkal. Onnan lehet felismerni őket, hogy a semmiből érkeznek és nagy vihart kavarnak, heves reakciókat váltanak ki belőlünk. Itt is fontos az értő figyelem, és ha már egyszer feljött, akkor nézzünk a mélyére is a dolgoknak, hogy elindulhasson bennünk a pozitív változás és a gyógyulás ezen a téren.

Olajos segítség a három hétre:

Citrom– zavartságból a megértésbe
Az összezavarodottságból vezet ki minket a tisztaság és jelen pillanat állapotába. Megengedi az elménknek, hogy kitisztulhassanak belőle a zavaró és hangos gondolatok és meghallhassuk intuíciónk tiszta csengését. Segít fókuszban maradni, amivel ebben a három hétben extra segítőnkké válhat. Párologtassuk a munkahelyünkön és otthon is, hogy a zavaró gondolatok és a leterhelő külső körülmények csekélyebb mértékben tudjanak eltéríteni minket feladatainktól.

Gyömbér – Képesség és felelősség
A gyömbér hatalmas erővel ruház fel. Képessé tesz, hogy felvállaljuk a felelősséget a saját életünk kevésbé eredményes részeiért. Azokért, amikben csak rójuk a felesleges köröket. Ráébreszt, hogy senki más csak mi vagyunk képesek megtörni ezt, hiszen mi magunk alakítjuk az életünk . Ehhez mérhetetlen erőt, kitartást és bátorságot ad nekünk a gyömbér melegítő olaja. Segít a jelen pillanatban maradni, elköteleződni az életünket illetően és elhatárolódni az áldozati mentalitástól, attól, hogy mindenki és minden más a hibás a saját nyomorúságunkért. A köldök köré kenve megerősít minket és ránk ruházza erejét, amivel képessé válunk kilépni a romboló, önsorsrontó mintáinkból.

Levendula – Balansz
Nincs még egy olyan olaj, ami ennyire képes lenne visszaadni a nyugalmat és az egyensúlyt az elménknek, lelkünknek és ezáltal a testünknek. A levendula ajándéka az érzéseink és gondolataink lecsendesítése és nyugodt mederbe terelése. Mindezt olyan természetességgel és könnyedséggel teszi, mint a gyermekét gyengéden csitító édesanya. Segítséget ad az önkifejezésben, hogy azt és úgy tudjuk kommunikálni, ahogy azt szeretnénk, ami valóban a szívünk mondandója. Ha blokkolt a kommunikáció, nehezen nyílunk meg mások felé, nehezen tudjuk kifelé közvetíteni az érzéseinket, gondolatainkat akkor a levendula nem csak most Merkúr retrográd idején, hanem a hétköznapokban is hű társunk lesz. Roll-on üvegben legyen mindig a kezünk ügyében és kenjük a torok és a mellkas-szív területére.

Ebben a három hétben hét fokozott odafigyelés következik a gondolatainkra, érzéseinkre, kapcsolatainkra, ami egyébként mindamellett, hogy mindig erőfeszítést kíván és sohasem könnyű dolog, de egy csomó mindent megérthetünk önmagunkkal és a működéseinkkel kapcsolatban, ami hosszútávon kifizetődő lesz számunkra.

Szeretettel: Bea

Vélemény, hozzászólás?

×

Cart